Depresszió,öngyilkosság,öncsonkítás

A pánikbetegségben szenvedők váratlanul és ismétlődő időközönként megsemmisítő, heves félelmet élnek át minden látható ok nélkül. Ezt a jelenséget nevezzük pánikrohamnak. A pánikroham közben átélt félelmet fizikai tünetek is kísérhetik: mellkasi fájdalom
-szívdobogás,
-izzadás,
-hideg vagy meleg hullámok,
-remegés,
-szédüléses hullámok,
-fulladásos vagy fojtogató érzés
-légszomj


Egyes emberek azt érzik ilyenkor, hogy belehalnak a félelembe, vagy meg fognak őrülni.

A pánikroham jellemzően spontán módon jelentkezik, minden nyilvánvaló kiváltó ok nélkül. Bármikor kialakulhat, még alvás közben is. Mivel a pánikbeteg emberek nem tudják előre, hogy mikor csap le rájuk a következő roham, sokan állandó rettegésben élnek, mert bármely pillanatban jöhet egy újabb roham.

A pánikroham általában néhány percig, de alkalmanként 10 percig is eltarthat, és olyanról is tudunk, hogy igen ritka esetekben akár egy óra hosszúságú is lehet.


A pánikroham tünetei gyakran hasonlítanak olyan testi bántalmak tüneteire, mint a szívroham vagy más életveszélyes betegségek. A pánikrohamot átélő emberek gyakran rögtön kórházba mennek attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy szívrohamuk, légzési problémájuk, idegrendszeri zavaruk vagy valamilyen gyomor-bélrendszeri betegségük van. Attól is gyakorta félnek, hogy elveszítik a kapcsolatot a valósággal, és pszichotikussá válnak. Ennek következményeképp a pánikbetegek körében nem ritkaság, hogy legalább 10 különböző orvoshoz elmennek, sok felesleges vizsgálatnak vetik alá magukat és éveken keresztül szenvednek, mielőtt egy helyes diagnózist kapnak. A legtöbb esetben a pánikbetegség diagnózisa nem tud úgy megszületni, hogy ne előzné meg hosszadalmas és költséges orvosi vizsgálatok és kezelések sora, amelyek nem jutnak eredményre, és nem hoznak javulást a beteg állapotában.

Sok pánikbetegségben szenvedő embernél erőteljes szorongás alakul ki a rohamok közötti időszakokban. Pánikbetegeknél nem szokatlan, hogy fóbiájuk alakul ki különböző helyszínekkel és helyzetekkel kapcsolatban, ahol a roham megjelent; ilyenek a bevásárlóközpontok és mindennapi helyzetek. Ahogy a pánikrohamok gyakorisága nő, a személy egyre nagyobb valószínűséggel fogja elkerülni azokat a helyszíneket és helyzeteket, amelyek egy újabb rohamot válthatnak ki, és ahol nehezen elérhető valamilyen segítség. A helyek elkerülésének igénye olyan szélsőségessé válhat, hogy agorafóbiává alakulhat. Az agorafóbiás személy képtelen arra, hogy az ismert, biztonságos helyeket elhagyja, mert ettől intenzív félelmet és szorongást él át.

Amikor egy személynek ismétlődő pánikrohamai vannak, és súlyosan szorong attól, hogy újabb rohama lesz, a pánikbetegség diagnosztizálható. A pánikbetegség általában idővel rosszabbodik, ha nem kezelik sikeresen.

A felnőttek nagyjából 2%-a szenved pánikbetegségben.
A nőknél kétszer olyan gyakori a pánikbetegség előfordulása, mint férfiaknál.
A pánikbetegség jellemzően serdülőkorban alakul ki. A pánikbetegek felénél 24 éves kor előtt alakul ki a betegség.


A pánikbetegség gyakran jar együtt más rendellenességekkel, főként depresszióval és szenvedélybetegséggel. A pánikbetegek 30%-ára jellemző az alkohollal való visszaélés, 17%-ára a drogokkal, például kokainnal és marihuánával való visszaélés. A droghasználat tulajdonképpen sikertelen kísérlet a betegség okozta szenvedés csökkentésére. A megfelelő diagnózis és más rendellenességek, mint a szenvedélybetegségek vagy a depresszió kezelése rendkívül fontosak a pánikbetegséggel való sikeres megküzdéshez.

A pánikbetegség pontos okai ismeretlenek, de az öröklés és a stresszkeltő életesemények valószínűleg fontos szerepet játszanak a kialakulásában.

A kezelés fontossága

Az ismétlődő pánikrohamoknak súlyos következményei lehetnek. Kezelés híján a rohamok, vagy a rohamok elkerülésére tett kísérletek teljesen eluralhatják a személy életét.

Ha nem kezelik, a pánikbeteg embernek éveken keresztül lehetnek pánikrohamai. Ennek pedig súlyos következményei lehetnek a személy családdal, barátokkal, társakkal és kollégákkal való kapcsolataira.
A személy élete súlyosan korlátozódhat, a beteg például elkezdheti elkerülni azokat a helyzeteket, amelyekben félő, hogy pánikrohama lesz. Ezek lehetnek normális, hétköznapi helyzetek is, mint a bevásárlás vagy vezetés. Szélsőséges esetben a kezeletlen pánikbeteg ember végül mar fél elhagyni otthonát, és ún. agorafóbia alakul ki nála.
Vannak emberek, akiknek nehezére esik rendesen ellátni a munkájukat, ugyanis a pánikbetegség tünetei esetleg megakadályozzák őket abban, hogy munkába menjenek, vagy ha mégis elmennek, akkor nem bírnak ott maradni. Előfordul, hogy visszautasítanak egy előléptetést vagy megbízást, mert félnek, hogy ettől még jobban kiteszik magukat egy esetleges pánikrohamnak. Egyes pánikbeteg emberek akár ott is hagyhatják állásukat, akik pedig továbbra is dolgoznak, gyakran sehova máshova nem mennek el, csak dolgozni.
Sokan súlyosan depresszióssá válnak, és gyakran próbálják meg a pánikbetegség és a depresszió tüneteit alkohollal vagy drogokkal enyhíteni, természetesen sikertelenül, és így tüneteik csak rosszabbodnak. Súlyosabb esetekben akár öngyilkossági gondolatok is elkezdhetik foglalkoztatni őket.



A pánikbetegség kezelése

A pánikbetegség kezeléséhez hozzátartozhat gyógyszerek szedése az agyi kémiai átvivőanyagok szintjének normalizálása végett. A gyógyszerek mellett a kezelés része lehet egy pszichoterapeutával való együttműködés, amelynek célja, hogy a beteg önbizalmat nyerjen, ahhoz, hogy szorongását kontrollálni tudja.

A kognitív viselkedésterápia révén a beteg megtanulhatja, hogyan tekintsen másképp a pánikrohamra, valamint szorongáscsökkentő technikákat is elsajátít. A gyógyszerek és a pszichoterápia is rendkívül hatékonyak lehetnek, sok beteg számára a gyógyszerek és a pszichoterápia kombinációja hatékonyabb lehet, mint bármelyik a kettő közül önmagában. Egy gyakorlott szakember által lefolytatott megfelelő kezelés általában 6-8 hét alatt 70-90%-ban lecsökkentheti vagy megelőzheti a pánikrohamok kialakulását a pánikbeteg embernél.

A betegek nagy része jelentős javulást mutat néhány heti terápia elteltével, de vannak, akiknek hosszabb ideig tartó kezelésre van szükségük ahhoz, hogy a javulás észrevehető legyen. Visszaesések előfordulnak, s ezek sok esetben a kezelés megszakításának következményei. Ennek ellenére, általában hatékonyan kezelhető a pánikbetegség. A korai kezeléssel megelőzhető a pánikbetegség kifejlődése, azonban a kezelés elérhetősége ellenére háromból csupán egy pánikbeteg ember részesül megfelelő kezelésben.

Kognitív viselkedésterápia

A kognitív viselkedésterápia révén a személy megtanulhatja, hogy előre jelezze és felkészítse magát azokra a helyzetekre és testi érzetekre, amelyek pánikrohamot válthatnak ki. A kognitív viselkedésterápia általában a következőket tartalmazza:

A terapeuta segít a személynek azonosítani azokat a gondolkodási mintázatokat, amelyek félreértelmezett érzetekhez és ahhoz a feltételezéshez vezetnek, hogy a legrosszabb fog bekövetkezni. Ezek a gondolkodási mintázatok nagyon mélyen be vannak ágyazódva. Gyakorlást igényel felismerésük, majd megváltoztatásuk.
A terapeuta taníthat a betegnek nyugtató, lazító légzéstechnikákat. Ezekkel megelőzhető a hiperventilláció vagy túlzottan gyors légzés, amely gyakran a pánikroham kísérője.
A terapeuta segíteni tud a személynek abban, hogy fokozatosan úrra legyen rémisztő testérzetein és a félelem érzésén. Ez úgy érhető el, hogy a személyt arra bátorítják, hogy fokozatosan és biztonságosan tegye ki magát azoknak a helyzeteknek és helyeknek, amelyeket addig elkerült.

Csak akkor valószínű, hogy kognitív viselkedésterápiával sikert lehet elérni, ha a beteg motivált, a szakember pedig szakképzésben részesült. A kognitív viselkedésterápiánál általában legalább 8-12 hétre van szükség, hogy eredményt lehessen elérni, de vannak, akiknek több időre van szükségük, hogy készségeiket kifejlesszék és aztán a gyakorlatban is alkalmazni tudják. A legtöbb pánikbeteg ember sikeresen képes kontrollálni vagy megelőzni a pánikrohamokat egy lefolytatott kognitív viselkedésterápia után.


Gyógyszerek

Sokféle, az agyban a kémiai anyagok interakcióját megváltoztató gyógyszerrel lehet enyhíteni vagy megelőzni a pánikrohamokat és csökkenteni a szorongást. Az SSRI-k használata egy a lehetséges módszerek közül, benzodiazepineket csak akkor használnak, ha nagyon szükséges, és akkor is csak rövid ideig, ha lehetséges. A további, másod- vagy harmadvonalbeli, gyakran csak kiegészítő jellegű gyógyszereket, azoknál a betegeknél lehet használni, akik az SSRI-kezelésre nem reagálnak. Ezek a gyógyszerek nem érik el az SSRI-k hatékonyságát és általában pánik zavarban nem, csak a szorongásos zavarok bizonyos típusaiban ajánlottak.

A különböző hatóanyagok különbözőképpen hatnak; egyesek gyorsan, mások fokozatosabban. Minden gyógyszert rendszeresen kell szedni. A gyógyszeres kezelés általában 6 hónaptól egy évig tart, de körülbelül 8 hét után a beteg, s vele együtt az orvos is meg kell, hogy tudja állapítani, csökkenti-e a kezelés a pánikrohamokat.

Sok pánikbeteg számára a kognitív viselkedésterápia és a gyógyszeres kezelés kombinációja lehet a legsikeresebb módszer.


A terápiában elért siker

Nagyon fontos a beteg számára, hogy mindent tudjon a kezelésről, és arra is szükség van, hogy a beteg kérdezzen és hangot adjon kétségeinek, hiszen minden beteg másképp reagál a kezelésre. Fontos megérteni, hogy semmilyen kezelés nem hoz azonnali gyógyulást a pánikbetegségre. Ezért rendkívül fontos, hogy a személy kitartson egy adott kezelés mellett legalább 6-8 hétig, hogy lássa, működik-e. Ha nincs érezhető javulás ezalatt az idő alatt, meg lehet változtatni a kezelési tervet. A türelem alapvetően fontos, hiszen amíg megtalálják a legmegfelelőbb kezelési módot, addig sokszor valamennyire próba-szerencse alapon folyik a kezelés.

Ha a kezelésnek a gyógyszerek szedése is részét képezi, világossá kell tenni, hogy milyen gyakran és milyen módon szükséges az adagot megvizsgálni. Függetlenül attól, hogy milyen gyógyszerről van szó, az orvos általában kisebb adagot ír fel és fokozatosan növeli a mennyiséget a teljes adagig. Minden gyógyszernek vannak mellékhatásai, de ezek idővel vagy csökkennek vagy hozzájuk szokik a szervezet. Amennyiben a mellékhatások problémává válnak, az orvos javasolhatja a gyógyszer szedésének abbahagyását, és nagyjából egy hét elteltével új gyógyszer kipróbálását. A kezelés vége felé az orvos fokozatosan csökkenti az adagot.
 

A szorongás és aggódás az élet normális velejárói. Legyen szó munkáról vagy egy sportesemény eredményéről, az emberek többsége általában aggódik egy kicsit a dolgok kimenetele miatt. Ráadásul a szorongás nem egyszerűen egy általános emberi érzés, de kis mértékben még kifejezetten jó is lehet, ugyanis a szorongás pont a megfelelő választ idézi elő nehéz helyzetekben. Ösztönözhet egy személyt arra, hogy felkészüljön a vizsgájára, befejezzen egy dolgozatot vagy egy festményt, vagy elmondjon egy beszédet, és inspirálólag hathat egy komoly munka vagy színvonalas előadás létrehozására.

A szorongás felkészít nehéz vagy fenyegető helyzetekkel való szembenézésre, cselekvésre ösztökél és segít a megküzdésben. Valamilyen helyzetre való felkészülésnél tehát normális dolog az idegesség, ám ha valaki szorongásos zavarral küzd, a túlzott szorongás akadályozhatja teljesítményét. A szorongásos zavarokkal küzdő emberek sokszor képtelenek rá, hogy megküzdjenek szorongásukkal, vagy csökkentsék azt. Szorongásuk gyakran olyan méreteket ölt, hogy nem tudnak részt venni mindennapi cselekvésekben. A túlzott szorongás több, mint egy egyszerű gyomorgörcs; valós, orvosilag megállapítható betegség, amely tönkreteszi emberek életét.

A szorongásos zavarok nagyon gyakori, súlyos de kezelhető betegségek csoportja, amelyek befolyásolják a viselkedést, a gondolkodást, érzelmeket és testi érzeteket.

Szerencsére a legtöbb szorongásos zavarral küzdő embernek lehet segíteni a megfelelő szakmai ellátással. Persze a gyógyulásra nincsen garancia, és a siker függ a szorongás súlyosságától és fajtájától, illetve a személy körülményeitől is. A kezelés ideje szintén változó lehet; egyes embereknél elegendő egy néhány hónapos kezelés, míg másoknak egy évre vagy még többre van szüksége. Általában a pszichiáterek pszichoterápia és gyógyszeres kezelés kombinációját írják elő.

A szorongásos zavarok minden országban és kultúrában gyakoriak. Egyes becslések szerint a felnőtt lakosság körülbelül 16%-a szenved valamilyen szorongásos zavarban. A pánik zavar és az agorafóbia pedig jellemzően az öngyilkossági kísérletek megnövekedett kockázatával hozhatók kapcsolatba.

 

Vagdosás

A vagdosással kapcsolatban rengeteg tévhit terjedt elazok között, akik soha nem csináltak semmi ilyesmit, és annak ellenére nagyon sokan hallottak már róla, hogy viszonylag kevés embert érint. Én magam majdnem mindig azt tapasztaltam, hogy az ilyen emberek környezete nem fogadja el, sőt, kifejezetten elítéli a vagdosást, csak néhány esetben próbálják egyátalán megérteni. Ez az oldal talán segít abban, hogy ez a dolog érthetőbbé váljon azok számára, akiket nem érint. A következőkben válaszolok pár kérdésre, amit nagyon gyakran tettek fel nekem.



Mi motiválhat valakit arra, hogy megvágja magát?

A legtöbb esetben ez a belül érzett fájdalom levezetése. Tulajdonképpen a belső fájdalmat külsővé alakítják át, így az valamivel elviselhetőbbé válik. Akik komolyan csinálják, ilyenkor rendszerint mély és hosszú sebeket vágnak, hogy minél erősebb legyen a fájdalomérzet, és mert a vér látványa különös gyönyört nyújt számukra. Az ilyen emberekre legtöbb estben a depresszió is jellemző, és szinte mindig rejtegetni próbálják a sebeket, mert szégellik a környezetük előtt, amit csinálnak. Más esetekben (főleg fiúknál) nem feltétlenül a feszültségoldás, inkább a fájdalom szeretete, élvezete a motiváció. Ilyenkor nem szükségszerűen van szó depresszióról, az okok itt egész másra is visszavezethetőek. Az is előfordul, hogy valaki pusztán figyelemfelkeltésből vágja meg magát. Az ilyen emberek leggyakrabban nem vágnak mély sebeket, inkább csak karcolgatnak, mivel voltaképpen nem vágynak a fájdalomérzetre, inkább csak látványos sebekre. Bár általában a sebeket, bármelyik kategóriába tartozik is az ember, szeretik, sőt, kifejezetten szépnek találják magukon.


Miért jó az, hogy valaki szándékosan sanyargatja magát?

Én ezt nem nevezném önsanyargatásnak. Amit az ember szeret csinálni, az valószínűleg az ő szemszögéből nem rossz, bármilyen megítélés alá esik is mások részéről. Azok számára, akik vagdossák magukat, ez nem sanyargatás, inkább élvezet. És nem azért érzik rossznak, amit csinálnak, mert szenvednek tőle, hanem mert képtelenek elfogadtatni a környezetükkel, vagy nem is próbálják, mert félnek az ebből adódó konfliktusoktól. Az az állapot, amikor az ember megvágja magát, egy egész más lelkület, kifejezetten nyugtató hatású. Ezért okoz könnyen lelki függőséget.
 

Szomorú tényekkel kell szembenéznünk: minden tízedik kamasz bántalmazza saját magát. A legtöbb esetben „szerencsére” csak a figyelemfelkeltés a célja az öncsonkításnak, de sajnálatosan végzetes kimenetelű is lehet ez a probléma.

Mi okozhatja a serdülőkori önbántalmazást?

A serdülők helyzete nagyon nehéz. Ez egy olyan életszakasz, ami sok bizonytalansággal és kétellyel jár, és ezeket az aggályokat leginkább önmagukra irányítják. Általános belső kérdéseket tesznek fel maguknak: Képes vagyok rá? El tudom érni a célomat? Ki vagyok én?

A kamaszok nagyon befolyásolhatóak, és nagyon érzékenyen érintik őket a társas kapcsolatokban elért sikerélmények, vagy kudarcok. Ez az élethelyzet szempontjából, mind hormonális megközelítésből egy nagyon instabil életperiódus.

Milyen tipikus esetei vannak?

Ez egy figyelemfelkeltő mechanizmus, segélykiáltás a környezet felé. A serdülő ilyenkor azt érzi, hogy senki nem tudja, hogy ő min megy keresztül, és senki nem érti meg.

Ez a tehetetlenségérzés, elmagányosodás szokott olyan szélsőséges tettekhez vezetni, ami valamilyen figyelemfelhívásból történik. Tipikus esetei a falcolás, melyben a bőrrétegen ejtenek sebet, főként az alkar, és a csukló környékén, valamilyen éles eszközzel, vagy égetéssel. A másik leggyakoribb önbántalmazási forma a hajtépés.

Azért választják általában az önerőszakot, mert ilyenkor szóban nem tudnak, vagy nem mernek segítséget kérni, és szembeötlő módon próbálnak kommunikálni a környezetükkel.

Viszont vannak olyan divatirányzatok is, amelyek erre épülnek: ha egy emósnak karcolás van a kezét, azzal azt kívánja megmutatni, hogy ő igazi emós, és nem feltétlenül öncsonkítás céljából bántja magát, hanem úgymond „divatból”. A sebek, amiket ejtenek magukon általában nem mélyek, csak éppen a hámréteget sértik, és megjelölik vele a hovatartozásukat.

Melyik nemnél fordul elő gyakrabban?

Pontos adatokat nem tudok mondani, de sajnos mindkét nemnél előfordul.

Mennyi az esély annak, hogy ez öngyilkosságba torkoljon?

A családi hátteret és az eseményt megelőző tendenciákat kell figyelembe venni. Viszonylag ritka, és csak nagyon szélsőséges eseteknél áll fenn ez a veszély. 

Milyen terápiát alkalmaznak az ilyen betegeknél?

Az ilyen eseteknél pszichológus, a komolyabb öngyilkossági kísérleteknél gyermekpszichiáter bevonása feltétlenül indokolt. Segíthet a családterápia is, de ez nem mindig eredményes: hiszen ha ugyanabba a környezetbe visszahelyezzük a kamaszokat, ami felelős az elmagányosodásáért, és folyamatosan konfliktusok szem- és fültanúja, az csak romláshoz vezethet. 

A családterápiás megközelítés az, amely megmutatja, hogy milyen környezetbe kerül vissza a serdülő, és melyek azok a pontok, ahol segítségre szorul a család dinamikája. 

A családok mennyire nyitottak arra, hogy segítsenek? 

Amikor már komolyabb öngyilkossági kísérletek vannak, ott a szülő felelőssége is óriási, és az ezzel járó tortúrák felett már nem szoktak szemet hunyni, és figyelnek a gyerekükre.

 

Mi az öncsonkítás?

Ez egy olyan pszichés folyamat, amiben valaki a feszültségét és az agresszív indulatait saját magán vezeti le, tehát fájdalmas metszéseket ejt, égeti magát, stb. A tudattalan agresszió ebben az esetben a saját test ellen irányul, tehát a külső környezet akár hiheti azt is, hogy az illető végtelenül béketűrő, nem veszekedős, egyáltalán nem indulatos karakter. Az öncsonkítás általában titkos folyamat, senki nem szokott róla tudni, mert a hegeket mindenki takarja, és nem beszél arról, mit csinál az ajtaja mögött.

Sokszor számolnak be a páciensek arról, hogy véletlenszerűen találtak rá erre a megoldásra, tehát az első metszés még spontán. Van, aki éppen a konyhában volt, mikor megvágta magát egy késsel és így indult el nála a folyamat.

A fájdalom és az agresszió átélése után nagyfokú megkönnyebbülés jelenik meg, mert a feszültség látványosan oldódik. Ugyanakkor egy olyan ördögi kör alakul ki, amiben az illető „rászokik” erre a megoldásra, miközben már az első perctől érzi, hogy ezzel baj van.
 

Kire jellemző ez?
Olyan karakterműködést kell elképzelnünk, amelyre jellemző, hogy a tudattalanban található negatív érzések, agresszív tartalmak és indulatok nem képesek a felszínre jönni és a külső környezettel szemben megnyilvánulni. Mikor a tudattalan feszültség olyan mértékű lesz, hogy már nem kezelhető a szokásos módon, akkor a tudatos érzések között is megjelenik a szorongás és kiváltja az önagressziót. A szorongáscsökkentésnek ez a módja tulajdonképpen önbüntetés, tehát feltételezhető, hogy valamilyen tudattalan bűntudat áll a hátterében.

Az öncsonkítás hátterében csak szakember által feltárható tényezők állnak, tehát pusztán a tények megértése még nem vezet el a megoldáshoz.
Ez a lelki fájdalomnak a testi megnyilvánulása?

Azt mondhatjuk, hogy ez a szorongáscsökkentésnek egy olyan módja, amiben az illető nem a környezetével szemben lesz agresszív és indulatos, hanem tudattalanul önmaga ellen fordítja ezeket az érzéseket. Tény, hogy a testi fájdalom szinte azonnal csökkenti a pszichés feszültséget, tehát van egy olyan kapcsolat a kettő között, ami nagyban megerősíti a folyamatot is.
 

Ez lehet az öngyilkosság előjele is?

Az öncsonkítás hátterében önértékelési problémák, depresszió, larvált (a felszín alatti) öngyilkossági gondolatok lehetnek. Persze nem mindenkinél ugyanolyanok az okok, mert minden személyiség más, tehát nem biztos az öngyilkossági vágy sem, de az tény, hogy az önagresszió lehetősége megvan.  

Ez azt jelenti, hogy mindenképpen szakemberhez kell fordulni, mert a fenntartó pszichés tényezők ismerete nélkül nem lehet meggyógyítani senkit.
 

Honnan vehetem észre, hogy valaki ezt csinálja?
Nagyon nehéz felfedezni, ha az illető meg akarja tartani magának a titkát. Ha véletlenül derül ki, akkor elképzelhető, hogy olyan tudattalan közlés történik, ami segíthet a baj feltárásában. A felcsúszott pulóverujj és szoknya, mind ilyen típusú kommunikációként értékelhető, tehát benne van a „segíts rajtam” tudattalan közlése.

Ha erről képesek beszélni a barátok, akkor már nagyon jó a helyzet, mert jelzi, hogy az illető szeretne megszabadulni ettől a betegségtől.

Sosem szabad abba a hibába esnie a segítő barátnak, hogy jó tanácsokat ad, majd a „hagyd ezt abba, ne csináld többet” véleményét közli, mert ez spontán nem abbahagyható dolog. A valódi segítés az, ha szakembert ajánlunk vagy keresünk neki.
 

A serdülők körében az öngyilkosságnál gyakrabban beszélünk falcolásról, önmagunk vagdosásáról. Többnyire lányokra jellemző, a másik nem 10%-ban képviselteti csak magát. Ez a jelenség mély lelki nehézségekre utal a háttérben, amivel a személy nem tud egyedül megbirkózni, nincsen megfelelő megküzdési módszere ellene.
Azok, akik megvágják magukat általában a csuklójukon, karjukon, lábukon, esetleg a hasukon teszik.

Zűrzavaros érzelmek, szorongás, és megváltozott látásmód (beszűkültség) jellemző rájuk. A háttérben viszont nem a halálvágy jelenik meg, hanem sokkal inkább a feszültségek oldása, a lelki üresség megszüntetése a cél. Sok esetben a kar felvágása olyan megnyugtató érzést nyújt, amit semmilyen más módszerrel nem tapasztaltak még meg. Emellett erős érv lehet akár az is, hogy a háttérben meghúzódó lelki fájdalommal, sokkal nehezebb megküzdeni, mint a testi fájdalommal. Ha a karját vágja, és vérzik a friss seb, legalább tudja, hogy mi történt vele, miért fáj. Ritkább esetben figyelem felkeltésről van szó, a legtöbb esetben csak közvetve ez a cél.

Mit csinálhatunk?

Amivel támogatni lehet egy ilyen fiatalt, az első sorban a figyelmünk, odafigyelésünk. Bensőséges, bizalmi kapcsolat kialakításával beszélhetünk vele a problémáról, hogy pontosan megértsük, és elfogadjuk őt. Természetesen meg kell látni közben, hogy mennyire súlyos a helyzet, mennyire sérült meg, mennyire erős a rá nehezedő stressz. Ezután tudjuk, abban támogatni, hogy saját erőforrásokat keressen, amikkel a probléma ellen tud tenni. Akár alternatív megoldásokat is végig gondolhatunk vele.

Mivel a háttérben sok ok is lehet, és sok esetben nem elég pusztán egy baráti elbeszélgetés, fontos feladatunk figyelni, hogyha közelünkben levő személynek komolyabb segítségre lenne szüksége. A ti támogatásotok megerősítheti a falcoló személyt, és erőt adhat neki, hogy megkeressen egy pszichológust, és szembe nézzen a mélyebben levő problémájával. De mindenképpen fontos tudnunk, hogy érdemes pszichológushoz fordulni, ha hosszabb ideig fennáll a falcolás, vagy öngyilkosságot fontolgat valaki.

Ez a bejegyzés azoknak szól akiknek valamilyen problémájuk van, jól esne kibeszélni de nem tudják.És azoknak akiknek a hozzátartozójukkal kapcsolatban különös dolgokat észleltek ami akár súlyos is lehet. Természetesen mentális betegségekről van szó.

http://www.lelkiposta.hu/kikvagyunk.php ha bemásoljátok ezt a linket láttok majd egy e-mail címet bátran írhattok oda.Egyik ismerősőm már féléve levelezik velük és egyértelmű javulást mutat. 

De persze nekem is írhattok az e-mail címem somebody2219@gmail.hu Minden nap többszőr nézem az e-mailjeimet garantálom hogy tőllem gyors választ kaptok.

Az blogot azért hoztam létre, hogy segítsek nektek.Mert szeretném és azon vagyok, hogy nehogy addig fajuljon a dolog egyes embereknél hogy kioltsák az életüket. Bátran írhattok!

Bizalommal!!!

Üdv.:Balogh Mónika

Mivel a depresszió elsősorban az érzelmi életet befolyásoló hangulati zavar, nem meglepő, hogy az érzelmi tünetek állnak a figyelem központjában és a depresszió hallatán legtöbben a betegséget kísérő lelki és érzelmi zavarokra gondolunk nem számolva a gyakran bekövetkező testi változásokkal és panaszokkal. Pedig nem ritka, hogy éppen a testi tünetek jelentkeznek először.

Az sem ritka, hogy a helyes diagnózis felállítása hosszú időbe telik, mivel az orvosok a testi tünetekkel hozzájuk forduló betegeknél nem ismerik fel időben a panaszok hátterében álló depressziót, mivel a domináns szomatikus (testi) tünetek kivizsgálására helyezik a hangsúlyt.
Néha a beteg több kivizsgáláson is átesik, mire sikerül felállítani a helyes diagnózist.
Melyek azok a figyelmeztető testi jelek, amiből arra következtethetünk, hogy depresszióban szenvedünk?

A fájdalom a depresszió gyakori kísérője
A depresszióban szenvedő emberek nagy része különböző típusú fájdalmakról számol be:

A fejfájás viszonylag gyakori tünet depresszióban. Ha korábban is volt migrénünk, vagy fejfájósak voltunk, depresszió hatására rosszabbodnak a tünetetek.

Jelentkezhet különböző mértékű hát- és gerincfájdalom, valamint izom- és izületi fájdalmak. Jellemző, hogy a már korábban meglévő fájdalmak fokozódnak.

A mellkasban jelentkező szorító érzést mindenképpen ki kell vizsgálni, hiszen ez komoly szívbetegségre is utalhat, de a depresszió gyakori tünete is lehet.


A depressziót kísérő további testi változások és tünetek

Fáradság, kimerültség - a depressziós betegek egyik leggyakoribb tünete, hogy már reggel fáradtak, nehezükre esik az ágyból felkelni. A kimerültség, fáradékonyság, aktivitáscsökkenés végigkíséri egész napjukat.

Megváltozik az étvágy, általában jelentős étvágyvesztés következik be, ami miatt rövid idő alatt nagymértékű súlycsökkenés követ. A depresszióban szenvedő betegek egy hónap alatt testsúlyuk akár 5%-át is elveszíthetik.

Emésztési problémák léphetnek fel: émelygés, ételundor, hányinger tapasztalható a betegek egy részénél. Gyakori tünet a hasmenés, székrekedés is.

A depresszió diagnózisának felállítása és kezelése orvosi feladat. Ha a fenti tünetek fennállnak legalább két héten keresztül, különösen, ha rossz hangulat, levertség is kíséri, minél előbb kérjen segítséget szakembertől!
 

Bizonyára sokatokat foglalkoztat a téma. "Nem merem megmondani neki; Biztos hülyeség amit mondani akarok; Ez biztosan béna poén lesz, s úgyis csak nekem tetszik; Nem merem elmondani, hogy ez a zene tetszik, mert kiröhögnek; Mindenki engem bámul, rajtam nevetnek; Úgysem sikerül; (meg a klasszikus mindenki-tökéletes-csak-én-vagyok-csúnya-béna érzés)".

Ezen érzések ismerősen csenghetnek néhányotoknak, ezek bizony az önbizalom és önértékelés hiányának borzasztó kínos és zavaró tünetei. Sokan azt gondoljátok -ahogy én is tettem- hogy ez szinte javíthatatlan jelenség, meg sok évbe telik, meg hogy ez meg az kell hozzá, hogy javuljon, s sokan azt sem tudjátok hol kezdjétek. Ebben szeretnék most nektek segíteni. Ez a három téma szerintem szorosan összefügg, így egyben beszélek róluk.

Depresszió
Az önbizalomhiány sokszor összefüggésben áll a depresszióval. Ha depressziós vagy, akkor ahhoz, hogy a javulás útján elindulj, szerintem szükséges beszélni egy pszichiáterrel, és feliratni egy antidepresszánst. Kinek gyengébbet, kinek erősebbet, ez a depressziód mértékétől függ, de ezt az orvos fel tudja mérni. Tudom hogy sokan ellenzik a gyógyszereket több okból kifolyólag, de higgyétek el rengeteget tudnak segíteni, és szerintem ennyi aldozatot meg lehet hozni azért hogy jobban érezd magad a bőrödben, s ne szenvedj, később el lehet őket hagyni, ha már jól vagy.

Az önbizalom fejlesztésében az első lépés szerintem az, hogy kerüld azokat a helyzeteket, amelyek úgy érzed, hogy sértik az önbizalmad. Ha kell, válj meg emberektől, akik eddig az életed részei voltak, ha kell, szakíts meg rád negatívan ható kapcsolatokat a saját érdekedben. Ha neked van olyan tulajdonságod, ami vonzza a megalázó helyzetet, akkor első lépésként azon változtass. Valamint fogadd el, hogy az emberek hazudnak. Tehát elképzelhető, hogy hazugságokhoz hasonlítod magadat, nem csoda hogy kevesebbnek érzed magadat.

Sokan sokkal sikeresebbnek, jobbnak állítjak be magukat mint amilyenek. Ennek klasszikus példája, ha valaki a fantasztikus szexuális teljesítményérol beszél. Nyugodtan meg lehet kérdezni tőle hogy "Mióta is vagy impotens?" :)
Második lépés, hogy próbálj örülni apró dolgoknak. Hogy szép az idő, hogy valaki rádmosolyog, vagy egy jó szót szól hozzád, egy kedves eladónak a boltban, hogy egy-két apró sikert elérsz valamiben, amiben jó vagy (mindenkinek van ilyen, neked is). Örulj nekik, gondolj rájuk vissza többször, próbáld élvezni, örömöt meríteni belőle.

Lesznek rossz élmények is, de nagyrészt jók fognak történni, mert az emberek alapból nem rosszak/bunkók/gonoszak (erről később). Legyél előre felkészülve a rosszra is, de ne koncentrálj rá, ne gondolkozz rajta. Amint valami kellemetlenség ér, azonnal lépj tovább, szemrebbenés nélkül, minél gyorsabban, és jönnek a jó dolgok megint. Az optimista ember azért sikeres, mert kockáztat azért hogy boldog legyen, a pesszimista pedig azért boldogtalan mert nem kockáztat, azért hogy ne érje csalódás.
Járj emberek közé

Harmadik lépésként menj sokat emberek közé, és próbáld megismerni őket. Rá fogsz jönni, hogy mindenkinek megvannak a maga tökéletlenségei, bénaságai, csúnyaságai, hátrányai. Akár papíron is hasonlítsd össze magad másokkal, hogy mik az előnyeik, hátrányaik, és neked mik az előnyeid és hátrányaid. Rá fogsz jönni, hogy semmiben sem vagy kevesebb bárki másnál.

Ami a legfonotosabb: mindenképpen próbáld elfogadni magad, az összes előnyöddel es hibáddal. Vállald magadat. Ezt úgy lehet a legjobban gyakorolni, hogy hangot adsz a véleményednek, az ötleteidnek, a gondolataidnak, bátran, határozottan. Ha a legutolsó semmirekellőnek is érzed magad, akkor is tedd meg, mert ha elfogadod magad, akkor az kisugárzik, es az emberek megértenek és elfogadnak majd. Ha egy társaságban megszólal egy zene, amire mindenki fujjog, de neked tetszik, akkor határozottan, mosolyogva, hangosan mondd meg hogy neked ez tetszik, és kész. Felszabadító érzés lesz. Ha erre is fujjognak az már az ő bajuk, nem a tiéd. Próbálj természetes lenni, ha úgy érzed nem megy, akkor ne erőltesd még.

Csinálj olyan feladatokat, amiket könnyebbnek találsz, azokkal kezdd. Ha szereted az állatokat, és mondjuk van kutyád, az egy príma lehetőség arra, hogy ismerkedj. Például más kutyasétáltatókkal - a kutyák könnyen összehozzák az embereket. Ha valamit viccesnek tartasz, nevess hangosan. Merj nevetni.
Tűzz ki magad elé apró célokat, s valósítsd meg őket. Mindent fokozatosan csinálj, légy türelmes, kitartó, és egyre jobban fogsz hinni magadban.

Évekig éreztem, hogy az emberek engem figyelnek, rajtam nevetnek, kinéznek. Bementem egy bevásárlóközpontba, a napszemüvegekhez. Kiválasztottam egyet, ami szerintem jól áll, és az arra járó összes embertől megkérdeztem tök lazán (nagyon nehéz volt), mosolyogva hogy "Na? Mit gondol?" Még pózoltam is hozzá. S tudjátok mi történt? A mogorva embereknek mosolyt csaltam az arcukra, szóltak hozzám, jónéhányan még meg is mutatták hogy szerintük melyik áll nekem még jól. Könnyű feladat, próbáld ki!

A lényeg, hogy próbálj szólni az emberekhez, bárhol bármikor. Ha felszállsz a buszra, köszönj egy szép nagyot a buszsofőrnek, mosolyogva, de úgy hogy elöl is sokan hallják. Az emberek arcán látni fogod hogy másképp néznek rád: úgy mint egy vidám, mosolygós, pozitív emberre, s lehet rajtad kétezer pattanás is, semmit sem fog számítani, irigyelni fognak. Menj be boltokba nézelődni, s ha valami tetszik az eladón, akkor dicsérd meg. Nem kell vele beszélgetni, csak megdicséred, s mehetsz is. Néhany alkalom után már simán beszélgetésbe is elegyedsz velük, és a szorongásod szépen elmúlik. És ezt hetekben képzeld el, ne években. Nagyon gyorsan csökken majd a szorongásod, és fejlődik az önbizalmad. Utána már mások szólnak majd csak úgy hozzád, mert jól érzed magad a bőrödben, és ez kisugárzik. Fontos hogy legyél nagyon ápolt, mert ez is sokat számit, de gondolom ez nem egy nagy ördöngősség.

Hidd el, csak addig tűnik nehéznek, amíg el nem kezded, utána megy mint vízfolyás. Látni fogod, hogy az emberek nem rosszak, nem bunkók, nem akarnak bántani, és nem rajtad nevetnek :).

Fontos hogy sokat mosolyogj, az mindig jó. Nézegessel/olvassál humoros dolgokat, és gondolj rájuk vissza sokszor.
Minden feladatot próbálj a lehető legtermészetesebben, őszintén csinálni. S ami a legfontosabb: folyamatosan figyeld magad. Hogy mi mit vált ki belőled, milyen érzelmeket, hogy hogyan érzed magad helyzetekben, még jobb, ha ezeket le is írod, mert akkor feketén-fehéren, leírva fogod látni a fejlődésedet.

Remélem, segíthettem néhányotoknak, hogy elinduljatok ezen az (egyáltalán nem rögös) úton. Sokan azért boldogtalanok, mert nem foglalkoznak magukkal.
 

Mindig könnyű látszólagos barátnak lenni, ami annyit tesz, hogy amikor boldogság van és élvezzük az életet, akkor minden oké, de amint valamiféle probléma adódik, egyből elzárkózunk a segitségnyújtástól, és ott hagyjuk „barátunkat” nyakig a pácban.

Ezek alatt a nehéz idők alatt van a barátoknak a legnagyobb szüksége egymásra. Sokan azonban az ilyen kemény dolgoktól elmenekülhetnek, vagy megijedhetnek. Ha nem akarsz olyan barát lenni, aki a barátját cserbenhagyja, akkor nem árt ha mestere leszel a „barát – lelki segély – szolgálatnak". Nyugi, az hogy segítesz másnak, nem igényel semmiféle különleges képességet. Egyszerűen csak hagynod kell, hogy türelmed és empátiád érvényesüljön.

Amikor a barátoknak szükségük van egymásra
A tizenéveseknél rengeteg probléma merülhet fel, melyek megoldásra várnak. Amikor a barátod hozzád fordul, az lehet hogy azért van, mert te vagy az egyetlen aki igazán átérezheti problémáját, és ténylegesen megérti. Sokszor a barátaidnak támogatásra lesz szükségük amikor:

• Veszekedtek a szüleikkel
• A szülők egymással veszekedtek
• A válás mellett döntenek a szülei
• A barátjukért/barátnőjükért harcolnak
• Amikor befejeztek egy kapcsolatot
• Sok problémájuk akad az iskolában
• Lemaradottnak érzik magukat egy sportban, egy színjátékban, egy tánccsoportban
• Nem vették fel egyetemre vagy főiskolára
• Honvágy
• Megtudják, hogy az egyik családtagjuk beteg
• Rájönnek, hogy ők betegek
• Trauma éri őket, egy családtag vagy barát meghal
Legyél ott a barátodnak!

Gyakran mikor barátaid mérgesek vagy idegesek, sokszor szeretnék, hogy valaki meghallgassa őket. A legegyszerűbb és legjobb dolog amit tenni tudsz ilyen esetben, hogy meghallgatod őket, válaszolsz a hívásaikra, szerveztek programot, vagy ott alszol náluk. Amíg hallgatod:

• Tegyél fel finom kérdéseket, tudj meg minél többet a helyzetről!
• Ismételd a történetet párszor, hogy meggyőződj a tényekről!
• Engedd meg neki, hogy kiabáljon, sikítson, vagy sírjon! Csak ne veled!
• Légy empatikus!
• Ne szakítsd félbe!
• Ne dobj be saját történeteket! Hasonlóságokat láthatsz, de a barátod valószínűleg nem fog figyelni semmire!
• Adj tanácsot vészhelyzet esetén, vagy várd meg míg kikérik a véleményed!
• Ne ítélkezz olyan dolgok felett, amik már megtörténtek! Ami megtörtént, megtörtént, de itt az ideje, hogy továbblépjünk!
• Ne feledd, a tested rengeteg mindent elárul! Mosolyogj és szólj hozzá kedvesen, de lehet, hogy néha jobb, ha egyszerűen csak csendben maradsz!
Merj szórakozni!

Mikor meghallgattad a barátodat, el kell neki mondanod, hogy itt a beszélgetés vége. Legjobb ilyenkor olyan elfoglaltságot, programot szervezni, ami segíthet a barátodnak elfeledtetni a gondjait. Ne szervezz olyan tevékenységeket, amelyekben bosszút állhat, vagy büntetést tervezhet! Sokkal inkább olyan programokat szervezz, amitől újra feltöltődhet! Például:

• Menjetek moziba!
• Szervezz egy barátságos foci meccset délután!
• Töltsetek el egy napot a plázában!
• Főzzetek valamit!
• Csináljatok DVD maratont!
• Menjetek el a közeli városba felfedező körútra!
• Nézzetek szét egy állatkertbe!
• Segítsetek valakinek egy mentőállomáson, vagy átmeneti szálláson!
Tudd, mikor kell cselekedni!

Szinte a legtöbb esetben elég, ha a barátaidnak segítesz! De sajnos előfordulhatnak olyan esetek is, amikor a te segítséged már kevés! Ekkor tudnod kell, hogy hogyan cselekedj! Még akkor is, ha a barátod megkért, hogy tarts titkot! Vannak helyzetek, amikor pontosan neki ártasz, ha nem szólsz segítőnek! Vitasd meg a helyzetet:

• Szüleiddel
• Tanáraiddal
• Iskola pszichológussal
• Edzővel

Segíteni a barátodnak egy olyan dolog, ami később az életed során is végigkísérhet! Hamarosan rájössz majd, hogy azáltal, hogy meghallgattad és segítettél neki, egy nagyon mély barátságot alakítottál ki! És hasonló helyzetben valószínűleg ő is így fog cselekedni!
 

Bármikor, bárki életében adódhatnak nehéz helyzetek: egészségügyi problémák, evészavarok, kábítószerfüggőséggel összefüggő gondok, közeli hozzátartozó halála, esetleg depresszió. Hogyan segíthetsz barátodon, főleg, ha még azt sem tudod pontosan, mi lehet a baj?

1. Mindenekelőtt meg kell győződnöd arról, hogy a barátodnak valóban gondjai vannak. Változás észlelhető a viselkedésében? Mások is észrevették, hogy valami nincs rendben vele, vagy figyelmeztettek a vele kapcsolatos lehetséges problémára? Vagy csupán átmeneti rossz hangulatról van szó?

2. Ha tényleg jó okod van feltételezni, hogy gond van, közelíts őszintén. Az „észrevettem, hogy az utóbbi időben nagyon lehangolt vagy és valahogy megváltoztál” típusú mondat kezdetnek nem rossz, ám megjegyzésedet biztosan tudd valamire alapozni. A kérdés, hogy „szerinted miben változtam?” szinte elkerülhetetlenül.



3. Készülj fel elutasító reakciókra is! Lehetséges, hogy a barátod nem lesz hajlandó elismerni a változást, védekező állásba helyezkedik, vagy még inkább kétségbeesik, mert hiába próbálta mások előtt leplezni a nehézségeit.

4. Ha a barátod nem szeretne beszélni veled a problémáiról, biztosítsd a továbbiakban is fennálló érdeklődésedről, s arról, ha szüksége van rád, vagy készen áll egy beszélgetésre, bátran keressen.

5. Néhány nap vagy hét múlva újra szóba hozhatod a témát. Jelezd, hogy te magad készen állsz a beszélgetésre, s nem létezhet olyan súlyos vagy félelmetes probléma, ami veszélyt jelenthetne kettőtök barátságára. A barátod ugyanis azt érezheti, hogy nehéz helyzete miatt magára marad. Hangsúlyozd, hogy bármikor, bármiben számíthat rád.

6. Amennyiben hajlandó beavatni téged a problémába, hallgass figyelmesen, türelmesen. Tisztázzátok a dilemma forrását, s az általa okozott érzéseket. Kérdezd meg, hogy te miben lehetsz segítségére.

7. Ha szükséges, bíztasd, hogy kérje szakember segítségét. Fel is ajánlhatod, hogy elkíséred a vizitre.

8. Ha minden tapintatos kérdezősködés ellenére a barátod elutasítja a probléma tisztázását, ráadásul a helyzete tovább romlik, fordulj segítségért egy megbízható felnőtthöz.
 

További ötletek:
1. Ne vonj le messzemenő következtetéseket anélkül, hogy tudnád mi a valós probléma.

2. Véletlenül se kezdj pletykálni a barátodról, esetleges gondjairól.

3. A helyzet súlyosbodása előtt próbálj meg minél több információt „kicsikarni”, még mielőtt másokat is bevonsz a helyzet tisztázásába.

4. Ha fennáll az öngyilkosság vagy mások testi sértésének esélye, ne habozz a 112-es segélyhívószámot tárcsázni, vagy egy felnőttet beavatni a krízishelyzetbe.

5. Ne feledd, hogy figyelmes hallgatásod, támogató jelenléted igazából a legtöbb, amivel nehéz helyzetben lévő barátodnak segítő kezet nyújthatsz.


 

Az öngyilkosság (orvosi nevén: suicidium) az a szándékos cselekmény, amelynek célja és végeredménye a cselekvő saját életének kioltása.

Az öngyilkosság nem betegség, hanem cselekmény, amihez mentális zavarok, régebb óta fennálló kezeletlen problémák, külső körülmények, vagy frissen bekövetkezett, az egyén korábbi életét (értékrendjét) súlyosan megrendítő események, krízisek járulnak hozzá. A pszichológia szerint nincs öngyilkosságra immunis személy.

Az öngyilkosok több mint kétharmada depressziós. A depresszív állapotot tartós búskomorság, elesettség, szomorúság, apátia, halálvágy jellemzi. Sok elkövetőre jellemző lehet más deviancia, például alkoholizmus, drogfüggőség.
Egyes felmérések szerint az öngyilkossági kísérletek száma a befejezett cselekményeknek mintegy hatszorosára becsülhető. Az öngyilkossági kísérletek jelentős része ún. segélykiáltás, azaz jelzés a környezet felé, csoportok, a telefonos lelkisegély-szolgálat és internetes segélyszolgálat, az egyházi tevékenység, a médiában megjelenő felvilágosító cikkek elterjedése, rendkívüli jelentőséggel bírnak. Aki lelki zavarok, depresszió jeleit észleli magán, időben szakszerű kezelést kaphat, és ez akár létfontosságú is lehet.

Bár az öngyilkosság hátterében általában áll valamilyen mentális zavar, számos öngyilkosság veszélyére utaló jel felismeréséhez nincs szükség szakorvosra. A halálvágy megfogalmazása, akár szimbolikusan (zuhanás vágya, hosszú alvás, messzire utazás), akár konkrétan kimondva; gyógyszerek, mérgek gyűjtögetése, személyes tárgyak elajándékozása, esetleg fegyver beszerzése az élet kioltására való szándék közvetett jelei. Az ilyen tevékenységekre és kommunikációs kísérletekre érkező reakciók jelentősen befolyásolják az érintett személy lelkiállapotát, és így szándékait.

Az öngyilkosságot fontolgató személyisége bizonyos változásokat mutat. Érzelmi beszűkültség, az emberi kapcsolattartás szegényessége vagy hiánya, a saját értékrendbe és életszemléletbe vetett hit jelentős csökkenése figyelhető meg. Ezek a tünetek depresszióra utalnak, mely betegségben az öngyilkosságot elkövetők körülbelül kétharmada szenved. Jellemző a Kézdi Balázs által "negatív kódként" emlegetett kommunikáció, a tagadások megnövekedett aránya, illetve az "én" gyakori kiemelése a beszéd közben. Különböző betegségek is komoly kockázati tényezőt jelentenek, például skizofrénia, drog- és alkoholfüggőség, evészavarok, különféle személyiségzavarok.

Az orvostudomány mai gyakorlatában e mentális betegség kezelése gyógyszerek, illetve különféle pszichoterápiás eljárások formájában történik.

Öngyilkosság veszélyét növelő kockázati tényezők:

-55 év feletti életkor
-Férfi neműség
-Fájdalmas vagy rokkantsággal járó betegség
-Egyedüllét, magány
-Tartozás vagy nincstelenség, munkanélküliség
-Gyász
-Megalázottság vagy szégyenérzet
-Depresszió, főleg pszichózissal vagy szorongással párosulva
-A szomorúság megmaradása a depresszió egyéb tüneteinek elmúlta után is
-Kábítószerezés és/vagy alkoholizmus
-Korábbi öngyilkossági kísérletek
-Családban elkövetett öngyilkosság
-Családban elszenvedett fizikai vagy nemi erőszak

A tünetek:

Öngyilkosságra vagy az öngyilkos gondolatokra utaló figyelmeztető előjelek:

• Az öngyilkosságról való beszélgetés, ideértve az efféle kijelentéseket is: „Megölöm magam”, „Bárcsak halott volnék” vagy „Inkább meg se születtem volna”.
• Öngyilkosság elkövetésére alkalmas eszközök beszerzése, például fegyvervásárlás vagy gyógyszerek felhalmozása.
• Elfordulás a társasági kapcsolatoktól, magányba menekülés.
• Hirtelen hangulatváltozások: az egyik nap érzelmileg feldobott valaki, majd másnap teljesen kedveszegett.
• Túlságosan is foglalkoztatják a halál, a haldoklás vagy az erőszak kérdései.
• Valamilyen esemény miatt csapdába esettnek vagy reményvesztettnek érzi magát.
• Mind gyakrabban nyúl az alkoholhoz vagy drogokhoz.
• Megváltoznak a mindennapi szokásai, ideértve az étkezési vagy alvási szokásokat is.
• Kockázatos vagy önpusztító dolgokat művel, például drogozik vagy vakmerően vezet.
• Sorra elajándékozza a holmiijait vagy folyton újakat vásárol.
• Úgy köszön el másoktól, mintha örökre búcsúzna.
• Látványosan megváltozik a személyisége: például roppant társaságkedvelővé válik, holott előtte visszahúzódó volt.

E figyelmeztető előjelek nem mindig nyilvánvalóak, és személyiségtől függően mások és mások. Némelyek világosan kinyilvánítják szándékaikat, míg mások titkolják, hogy az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja őket.
Mikor keresd fel az orvosod?

Amint úgy érzed, hogy kárt tehetsz magadban vagy öngyilkosságot kísérelhetsz meg, azonnal kérj segítséget:

• Hívd nyomban a helyi segélykérő számát.
• Hívd az öngyilkosok lelki segélykérő számát.
• Keresd meg valamelyik bizalmas barátod vagy hozzátartozód, bármennyire is vonakodnál az érzéseidről beszélni.
• Kérj segítséget az orvosodtól, mentálhigiénés tanácsadótól vagy más egészségügyi szakembertől.
• Lépj kapcsolatba a lelkipásztoroddal, a hitközösséged vezetőjével vagy bármelyik tagjával.
• Tárcsázd az öngyilkossági válságkezelő központ számát. 
• Keresd fel személyesen a háziorvosodat, vagy más egészségügyi, illetve mentálhigiénés szakembert.

Teljesen normális dolog, ha olykor szomorúnak, zaklatottnak vagy boldogtalannak érzed magad bizonyos élethelyzetekben. Ha azonban az efféle érzések nem múlnak el vagy arra késztetnek, hogy öngyilkos legyél vagy kárt tegyél magadban, amilyen gyorsan csak lehet, kérj orvosi segítséget. Az öngyilkosság gondolata nem múlik el csak úgy magától, fordulj segítségért.
 

Az okok:

Több oka is lehet annak, ha felmerül valakiben az öngyilkosság gondolata. A leggyakoribb eset, amikor valamilyen szörnyű élethelyzettel szembesülve úgy érzed, képtelen vagy megbirkózni vele. Sok minden kiválthat ilyen helyzetet: anyagi gondok, egy hozzád közelálló halála, szakítás valakivel vagy súlyos betegség. Ha reménytelennek látod a jövőd, tévesen azt gondolhatod, hogy az öngyilkosság a megoldás. Egyfajta csőlátásod alakulhat ki, amikor is az öngyilkosságot véled az egyedüli kivezető útnak az adott válságos helyzetből.

Genetikai okai is lehetnek az öngyilkosságnak. Akik már megkíséreltek öngyilkosságot, illetve foglalkoztak a gondolatával és ekképp viselkednek, azok esetében nagy valószínűséggel fordult már elő öngyilkosság a családban. Több kutatás szükséges ahhoz, hogy teljes egészében megérthessük ezeket a genetikai összetevőket, de a feltételezések szerint az öngyilkossági hajlam genetikailag összefügghet az illető lobbanékony természetével.

Antidepresszánsok szedése és az öngyilkosság fokozott kockázata

Néhány tanulmány rámutatott, hogy feltehetően összefüggés lehet a megkezdett antidepressziós gyógyszeres kezelés és az öngyilkosság fokozott kockázata között. A gyógyszerek forgalmazását engedélyező hatóság előírja az antidepresszánsok gyártói számára, hogy gyógyszereik tájékoztatójában hívják fel a figyelmet arra, miszerint a kezelés első két hónapjában a fiatalabbak különösen ki vannak téve az öngyilkosság kockázatának.

Ugyanakkor az antidepresszánsok és az öngyilkosság közötti összefüggés nem egyértelmű, hiszen azzal is nő az öngyilkosság kockázata, ha valaki nem veszi be a gyógyszerét, amikor szükséges volna. Ha bárki is valamilyen antidepresszánst kezd szedni, a biztonság kedvéért érdemes gondosan felügyelni, nem tapasztalhatók-e nála az öngyilkossággal való foglalkozás jelei.

Akár neked, akár valamelyik ismerősödnek öngyilkos gondolatai támadnak a gyógyszer szedése közben, azonnal orvoshoz kell fordulni vagy más sürgősségi segítséget kell kérni.


 

A depresszió pszichiátriai megbetegedés. A klinikai pszichiátria megkülönbözteti a depresszió különböző fajtáit: a súlyos depresszív zavar más néven klinikai depresszió, az unipoláris depressziót valamint az unipoláris zavart is. A depresszió megnevezést a köznyelvben gyakran használják többféle (külső szemlélő számára szembetűnően lehangoltsággal járó) pszichiátriai megbetegedés megnevezésére. Így: Mint neurózis, A reaktív depresszió az a depresszív állapot amit valami lelki megrázkódtatás (katasztrófa átélése, egy közeli rokon halála, stb) okozott.

Mint pszichózis (elmezavar) esetén megjelenő unipoláris zavar néven ismert olyan hosszan tartó elmeállapot, más klinikai néven melankólia (búskomorság), aminek jellemző tünetei: lehangoltság, szomorúság, veszteségérzet, elesettség, apátia vagyis érzelem hiánya. A katatónia vagyis teljesen inaktív állapot hasonló a depresszióhoz, de valójában súlyos pszichózis (elmezavar)hoz társul. A pszichotikus depressziót gyakran kíséri halálvágy, öngyilkossági késztetések és jellemzője, hogy a beteg teljesen elveszti a kapcsolatot a valósággal, makacsul ragaszkodik az érzelmeihez és nem látja be, hogy beteg. A pszichotikus depresszió egyik formájában egy homlokegyenesen ellenkező hangulati állapottal párosul és azzal periódusosan váltakozik. Ennek a csapongó hangulattal jellemzett betegállapotnak a neve bipoláris zavar vagy mániás depresszív állapot.

A: A következő tünetekből öt (vagy több) áll fenn egy kéthetes periódus alatt, és ezek a korábbi tevékenység megváltozásaként jelennek meg. Az első két tünetből legalább egy: vagy (1) depresszív hangulat, vagy a (2) érdeklődés vagy öröm elvesztése szükséges a diagnózishoz. Figyelem! Nem számítjuk a tünetek közé azokat, amelyek egyértelműen az általános egészségi állapot következményei, illetve a hangulathoz nem illő hallucinációkat és téveszméket.
A nap legnagyobb részében és csaknem minden nap levert hangulat, amelyet az egyéni beszámoló (például szomorúság vagy üresség érzése) vagy mások megfigyelései (például könnyezni látják) jelez. Figyelem! Gyerekeknél vagy serdülőknél elég az ingerült hangulat jelzése.
Az érdeklődés és öröm jelentős csökkenése minden vagy majdnem minden tevékenységben a nap túlnyomó részében, és majdnem minden nap (akár szubjektív beszámoló, akár mások megfigyelése).
Jelentős súlycsökkenés vagy -gyarapodás (havonta a testsúly 5%-át elérő változás) diétázás nélkül, vagy az étvágy jelentős csökkenése/növekedése csaknem minden nap (gyermekekben a súlygyarapodás elmaradása).
Insomnia vagy hypersomnia csaknem minden nap.
Motoros agitáció vagy gátoltság csaknem minden nap (mások megfigyelése, nem elegendő csupán a nyugtalanság vagy meglassultság szubjektív érzete).
Fáradtság vagy anergia csaknem minden nap.
Értéktelenség érzete vagy kifejezett, illetve inadekvát önvádlás/bűntudat, akár téveszmés fokban is, szinte minden nap (nem pusztán a beteg-lét miatti lelkiismeretfurdalás vagy bűntudat).
Csökkent gondolkodási, összpontosítási vagy döntési képesség, szinte minden nap (akár szubjektív élmény, akár mások megfigyelése).
A halál gondolatával való gyakori foglalkozás (nem csak halálfélelem), visszatérő öngyilkossági gondolatok konkrét terv nélkül vagy öngyilkossági kísérlet vagy konkrét öngyilkossági terv.
B: A tünetek nem elégítik ki a bipoláris kevert epizód ismérveit.
C: A tünetek klinikailag jelentős szenvedést, vagy a szociális, foglalkozási vagy egyéb fontos működések romlását okozzák.
D: A tünetek nem kémiai anyag (például visszaélésre alkalmas szer, gyógyszer) vagy általános egészségi állapot (például hipotireózis) közvetlen élettani hatásának tulajdoníthatóak.
E: A tünetek nem magyarázhatók gyászreakcióként (azaz egy szeretett személy halálát követő két hónapot meghaladóan is fennállnak) vagy észrevehető funkcionális károsodást jeleznek (beteges értéktelenség-tudat, öngyilkossági gondolatok.
 

Ha a fő okokat nézzük, a depressziónak két formája van: endogén és exogén. Az endogén depresszió a test rendellenes működésére vezethető vissza (vitaminhiány, egyes neurotranszmitterek (szerotonin, noradrenalin) csökkent szintje vagy felborult egyensúlya stb.). Az exogén depressziót jól beazonosítható külső okok idézik elő, például személyes tragédia vagy kudarc, egy szeretett ember halála, sikertelen vizsga, szerelmi bánat, társadalmi kirekesztettség, diszkrimináció stb.). Az egyéni érzékenységtől függően, ugyanaz az ok másként nyilvánul meg, más tüneteket okoz.

Kezelése:

A pszichológia megközelítés és a pszichoterápia különböző módszerei: munkaterápia (siker, vagy feladatterápia), pszichoanalízis, kommunikációs terápia (csoportfoglalkozások, társas kapcsolatok rehabilitációja, pszichodráma, tranzakció-analízis) stb.
Gyógyszeres kezelés. Az antidepresszánsokat főleg a depresszió súlyos (krónikus, illetve visszaeső) eseteiben alkalmazzák. A legújabb gyógyszerészeti kutatásoknak és klinikai kísérleteknek köszönhetően a pszichiáter ma már az antidepresszánsok széles köréből tud válogatni, és egyénre szabott terápiát tud kialakítani. A legkorszerűbb antidepresszánsok kifejlesztésénél a legfőbb szempont nemcsak a tüneti kezelés, hanem elfogadható életminőség kialakítása, a fokozatos rehabilitáció, és a mellékhatások csökkentése. Ha a depresszió pszichotikus szintű, antipszichotikumos kezelésre is sor kerül(het).
 

Szorongás

Néhány dolog, amit érdemes tudnia a depresszióhoz társuló szorongásról:

Az idegesség és a félelem mindennapi érzés. Fontos azonban, hogy felismerjük a különbséget a kóros és a normális szorongás között. Ha támadás ér minket a szorongás normális és természetes válasz, amely előkészíti az embert a 'küzdelem, vagy menekülés' válaszra. A felszólalás vagy vizsga előtti szorongásérzés, az ún. 'lámpaláz' is természetes, mindaddig, amíg a fokozott éberség vagy feszültség nem akadályozza a teljesítményt. A szorongás tehát egy hasznos alkalmazkodást elősegítő mecha­nizmus, amikor az ember stresszhelyzetbe kerül, és csak akkor válik betegséggé, amikor tevékeny­ségében gátolja vagy munkaképtelenné teszi az embert.

A szorongás önálló betegségként is megjelenhet és ma már a korábban egységesen 'neurózis'-nak tartott kórképet számos külön típusba sorolják, mint pánik, szociális fóbia, generalizált szorongásos zavar, akut stressz szindróma, stb.

A szorongás gyakran társul más betegségekhez, mint például a depresszióhoz és sajnos az öngyilkossági gondolatok kialakulásában is jelentős szerepet játszik.

A depresszióhoz társuló szorongás nagymértékben megnehezítheti a depresszió kezelését, így minden­képpen a két betegséget egyszerre kell kezelni.
 

A depresszió és az alvászavar

Az alvás alapvető biológiai szükséglet. Alvás közben szervezetünk regenerálódik, eltávolítja a felhalmozott méreganyagokat, feltölti energiaraktárait annak érdekében, hogy másnap erőnk teljében nézzünk szembe a ránk váró kihívásokkal.
Logikus, hogy amennyiben alvásunk valamilyen okból nem kielégítő, úgy egyre nehezebben tudunk eleget tenni az elvárásoknak és így egyre több frusztráció ér minket.

Depresszióban az alvászavar (insomnia) egyik leggyakrabban előforduló tünet. A depressziós betegek mintegy 90 %-a panaszkodik alvászavarról. Előfordulhat hogy az alvászavar közre játszik a depresszió kialakulásában, de lehet annak következménye. Mindazonáltal az tény, hogy az alvászavarról panaszkodók között később 40-szer gyakoribb a depresszió előfordulása.

Néhány szó az alvásról

Egy felnőtt ember alvásigénye 7-8 óra. Alvás közben testünk nyugalmi állapotban van és érzékszerveink érzékenysége is nagymértékben csökken. Agyunk működése azonban az alvás alatt különböző aktivitást mutat.
Az alvás alapvetően kétféle alvástipus, a nonREM és a REM-alvás ciklikus váltakozásából épül fel. A REM-alvás a neve az angol 'Rapid Eye Movement', azaz 'gyors szemmozgás' kifejezésből származik, mivel ebben a fázisban az alvó embernél a szemgolyók gyors ide-oda mozgását figyelték meg. Már ebből is kitalálható, hogy a REM fázis alatt az agy nem pihen, sőt néha még az ébrenléti aktivitást is felülmúlva dolgozik. Ehhez a fázishoz kapcsolódnak az álmaink.
Bizonyára Önökkel is előfordult, hogy egy hosszabb álomteli alvásból kótyagosan, fáradtan éredtek, ugyanakkor egy 1 órás szundikálás pedig tökéletes felfrissülést eredményezett. Nos, ez a két különböző fázis aránya miatt van.
Normális körülmények között a REM fázis a felnőttek összalvásának mintegy 20-25%-át teszi ki.

Mit jelent az alvászavar depresszióban?

A depresszióban jelentkező alvászavarok az éjszaka második felében jelentkeznek, töredezett, felszínes alvás, gyakori felébredések, illetve korai végleges felébredés formájában. A betegek nem kielégítő mennyiségű, nem kellően frissítő alvásról, nyugtalanul töltött, gyakori felébredésekkel tarkított éjszakáról számolnak be. Összegezve: az alváshatékonyság romlása állapítható meg. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a fent említett REM periódusok hamarabb és gyakrabban jelentkeznek, valamint hosszabb ideig állnak fenn, mint normális állapotban.
 

A depresszió és a testsúly 
A depresszió egyik tüneteként említik a testsúly 5%-át meghaladó súlycsökkenést vagy súlygyarapodást. Hogy melyik következik be, az attól függ, hogy az egyén hogyan reagál a depresszióval gyakran együtt járó szorongásra. Ez egyénenként különböző lehet. Van, aki szorongás, stresszhelyzet fennállása esetén egy falatot sem tud enni és van olyan, aki éppen a folyamatos táplálkozással próbálja, ha csak rövid időre is, enyhíteni szorongását.

Mára már bizonyított tény, hogy a depresszió hátterében bizonyos agyi ingerületátvivő anyagok egyensúlyának felborulása áll. Ezek az ingerületátvivő anyagok közül a legfontosabbak a szerotonin, a noradrenalin és a dopamin. 

Ezek az ingerületátvivő anyagok az agyi működés számos folyamatát szabályozzák. A hangulat szabályozása csak egy ezek közül. A fent említett ingerületátvivő anyagok szerepet játszanak a táplálkozás szabályozásában is. Így fordulhat elő, hogy a pszichés zavarok többnyire a táplálkozásban is zavart okoznak. Ugyanakkor nem meglepő, hogy a depresszió, vagy skizofrénia kezelésére használt gyógyszerek kisebb-nagyobb mértékben hatással vannak a táplálkozásszabályozásra.

A depressziós betegek kb. 80%-a szenved étvágytalanságban. Ez a betegség előrehaladtával mindenképpen súlycsökkenéshez vezet. A csökkent táplálékbevitel következtében különböző hiánybetegségek is kialakulhatnak, mint például vitaminhiány, nyomelemhiány stb. Mindezek a fizikai teljesítőképesség és az immunrendszer gyengüléséhez vezetnek, amelyek hosszútávon egyéb testi betegségek kialakulásának elindítói lehetnek.